Szüreti felvonulás- és mulatság

Szeptember elején ismét egy olyan program valósult meg, ami nem egyszerűen csak egész szeretett falunkat, hanem a régiót is megmozgatta, sőt örömmel, sikerélménnyel, a befektetett munka gyümölcsöző megtérülésének jó érzésével töltött el mindannyiunkat. 
Hiszen az egy naposnak tűnő rendezvény mögött hatalmas, több hónapig tartó felkészülés, a sikerességbe vetett hit rejtezik. 
Azon túl, hogy a táncosok szinte egész nyáron heti rendszerességgel készülnek, a vendéglátók tervezgetnek, sok hatósági engedély beszerzése is szükséges,  a legnagyobb munka talán mégis a felvonulókat állomásról állomásra eljuttató lovas emberekre hárul. Hiszen ők éven át tartják, gondozzák, nevelik a paripákat, hogy biztonságban tudhassunk mindenkit ezen és a további rendezvények alatt is. Mert ez egy nehéz feladat, bármennyire is látszhat kívülről könnyed elfoglaltságnak. Bármikor lehet olyan körülmény, ami ezen érző állatoknak ijedtséget okozhat a hangos, zenés, sok embert megmozgató rendezvényen. Bizony meg is esett már, hogy ijedtükben megugorva rudat törtek, vagy úgy megilletődtek, hogy fél utcányit sétálni kellett a táncosoknak, míg a paripákat meg tudták a lovasok nyugtatni.
Így nekik is köszönettel tartozunk, s a védelmező Istennek, ki fentről óvja lépteiket, vigyázva a mi biztonságunkra. Köszönettel tartozunk a polgárőrség tagjainak és községünk rendőrének, hogy vigyáznak ránk, és éven át működtetik a rendszert, hogy ilyenkor kellő létszámban és felkészültséggel segíthessék a program megvalósulását. Köszönet az önkormányzat illetékeseinek, a minket támogató vállalkozóknak, hogy ami felszereléssel tudnak, segítenek minket.
Köszönet a vendéglátóinknak, hogy ilyen nagy szeretettel fogadják, s kiszolgálják a megelégedettségükre eléjük vonulók népes táborát, köszönet a résztvevőknek, hogy azzal a rengeteg munkával önzetlenül tesznek ezért a megelégedettségért. S köszönet minden vendégünknek, akik kicsiny falunkból, vagy a környező településekről érkezve megtöltik az utcákat, mintegy fizetségül mindenki számára, aki bármit is tesz ezért a megmozdulásért. Hiszen a fizetség mindenki számára "csupán" maga az arcokon látható öröm, a jó szó, s a tudat, hogy mennyi embert, mennyi szervezetet, csoportosulást tudunk egy cél mellé állítani, s hogy együtt -pusztán embertársaink és otthonunk iránti szeretetből- mekkora dolgokra vagyunk képesek.
Így vagyunk egy csapat! A résztvevőkkel, a segítőkkel, a vendéglátókkal, a védelmezőkkel és az esti pörköltet egész nap kevergető szakácsunkkal együtt. Egymásért, a közösségünkért, s ezáltal a községünkért, sőt a környező településekről érkezők által a régiónkért is.
Hiszen ahogy ők eljöttek ezen a napon hozzánk, mi is éves szinten visszajárunk hozzájuk, s segítjük őket, ahogyan éppen tudjuk, s ahogy lehetőségeink engedik. Nem azt nézzük, mint a világ társadalmának nagy -vagy inkább hangosabb- hányada, hogy hogyan tehetünk a másik alá, bár kissé átértelmezve talán mégis. Csak éppen mi sámlit, sőt néha létrát pakolunk, hogy ez által embertársunk, közösségünk, társadalmunk felemelkedhessen. Oldalakat lehetne teleírni a rendezvényről szóló beszámolóval, de ezt inkább átélni kell. Ha megtart minket a Jóisten, jövőre ismét lesz rá lehetőség.
Végezetül a kisbírót idézve köszönök meg mindent: "Több mondandóm bíz Isten, hogy nincsen, minden kedves barátunk áldja meg az Isten!